M.G.P.: Gilgames

- kritika -

Illés Györgyi színész, kiugró sikerek nélkül azok közüli, akik nélkül nincsen színház. Thália odaadó szolgálója. Értelmes, érzékeny, élénk, életre való. Amikor úgy érezte, nagyot nem léphet előre színpadon, megfogadta Zsámbéki Gábor tanácsát, tanítani kezdte azt, amiben legerősebb: beszédet.

Weöres Sándor Gilgames-eposzával (1937) a katonajozefinisták beszédvizsgáját hallhattuk (és láthattuk) a Kamrában, a színház testre szabottan változtatható, kényelmes légópincéjében (ahol úgy érzem magam, itt kibírjuk egymást, ameddig lefújják kint a légriadót, vagy véget ér az előadás).

A tiszta film mintájára van tiszta színház is: lemond nélkülözhetetlennek hitt elemekről, s a színjáték meztelen lényegét adja. Lemond egy történet elbeszéléséről. Lemond a verbális közlésről. A ráció helyett érzéki fogalmazásra szorítkozik. Lemond az irodalomról, jóllehet Weöres Sándor műve az alapanyag. Lemond a szerepekről a személyiség érdekében. Visszamegy a színházi alapelemekhez, a ritmushoz, a hangmagassághoz, a dinamika változtatásaihoz, a tér, az egymáshoz való távolság vagy közelség beszédességéhez. Az írásbeliség előtti kommunikáció lehetőségeit kutatja.

Régebben Peter Brook manhattani tréningjei célozták meg a közlés nem szóbeli ábécéjének kikísérletezését. Bob Wilson siketnémaszínházzal próbálta megszólítani közönsége értelmét. Legújabban Balázs Zoltánnak - a Bárkában – éppen Weöres Teomachiáját sikerült logikán túli színházi fogalmazással életre keltenie.

Weöres Sándor költészetét magasabbra taksálják drámaköltői munkásságánál, mivel kínálatát a kortársi színház rendre visszautasította, vagy (utóbb) tiltották neki elfogadni. Nem véletlen, hogy a Katona igazgatója és főrendezője többször nekirugaszkodott Weöres színházi megfejtésének. A nagy költő ősi ritmusai, egyetemes világfölfogása, merőben magyar énekes nyelve, filozófiai játékossága a modern mágikus szertartások, varázsénekek, termékenységdalok és szkeptikus életujjongás titkokat hordozó, mégis áttetszően világos dallamai új színpadi beszédet és drámai közeget kínáltak. Drámai erejét kényszerűségből belementette virtuóz verseibe. A sumér-óbabiloni-hettita-asszír Gilgames eposz magyarra költése is drámaisággal teli.

Illés Györgyi rendezésében a társulat legfiatalabb tagjai – Elek Ferenc, Hajduk Károly, Keresztes Tamás, Kocsis Gergely, Mészáros Béla, Nagy Ervin, Ónodi Eszter, Pelsőczy Réka, Rezes Judit, Szantner Anna és Tóth Anita – az 55 perces előadás első pillanatától feszültséget sugároznak részint személyiségük összpontosításával, részint a szavakból, ütemekből, hangzókból fölszabadított költői energiákkal.

Bakafántoskodhatnánk, hogy beszédvizsgához nem mindenki sziszegője tisztán szól. De színházi produkciónak énekbeszédük magával ragadó, az önálló életre keltett hangzók és ritmusok a társulat megszólaltatásában gyönyörű élményt adtak.

Magyar Színházi Portál, 2005. február 17.