Gabnai Katalin: A sikerülés remek órái
Notóriusok I-II-III-IV-V. - kritika
Notóriusok sorozat:
Az emberek veszedelmes közelségében (I.)
A rendőrfőnök jó fiú (II.)
Rendhagyó Záróra (III.)
Becses testüket se hanyagolják el! (IV.)
Halljátok végszavam, ártatlan vagyok! (V.)
„…Eljőnek ők, és néznek hidegen,
És tőled egyre csak nagyot kívánnak;
Nem értik azt ők, mily kis száma van
A sikerűlés remek órájának…”
Petőfi Sándor: Egressy Gáborhoz
Úgy körülbelül félidőben vagyunk, hisz ősszel folytatódik a sorozat, s az eddigiek mellé jön Jászai Mari, Bajor Gizi meg még más is. Nincs túlreklámozva, de szerencsére több helyen is olvasni a Katona József Színház vezető színészeinek és rendezőinek a magyar színház- és drámatörténet szakértőivel közös vállalásáról, a színház Notóriusok összefoglaló című, nyilvános szakmai önvizsgálati szertartássorozatáról. Telt házzal mennek az esték, s kívülállók és szakmabeliek szembesülnek a színházcsinálók örökségének egy részével.
A választott formák tekintetében is változatos sorozatban akad kétrészes dokumentumdráma („Az emberek veszedelmes közelségében"- az ötvenes évek színházi világáról), zenés dokumentumkabaré („A rendőrfőnök jó fiú"- a Thália Társaságról és Hevesi Sándorról), áltévéműsor (Rendhagyó záróra – a Szacsvayakról), ismeretterjesztő pódiumjáték („Becses testüket se hanyagolják el"- Bárdos Artúrról és színésznevelő színházairól, különös tekintettel a Belvárosi Színházra), s mozaikos életrajzi dráma („Halljátok végszavam: Ártatlan vagyok!")- Egressy Gáborról.
Zsámbéki Gábor, Máté Gábor, Bezerédi Zoltán és Pelsőczy Réka jegyzi rendezőként az elkészült produkciókat, melyekben színészként-zenészként, szerkesztőként, de akár világosítóként is részt vesz a színház apraja-nagyja, nem beszélve az alapanyagokat összeállító irodalmi munkatársakról, Lengyel Györgyről, Fodor Gézáról, Kerényi Ferencről és Bán Zoltán Andrásról. A legfiatalabb színészek s az egyetemi hallgatók testi-lelki terhelési próbájaként is számon tartható majd mindegyik este. S közben „emberségből példát, vitézségből formát" mindeneknek ők, a színház mostani nagyjai adnak. A központi híradás szerint a produkciók a Katona József Színház független társulati létezésének 25 éves ünneplésére születtek, s darabjai „a magyar színháztörténet néhány jellemző, küzdelmes és sokszor helyrehozhatatlan eseményen alapulnak". Lehetne mindezek megmutatása unalmas, szegényes, felületes. De nem így van. Nem csupán a meglepő életrajzi adalékok tartják izgalomban a közönséget, nem csak a humor s az irónia szolgálja az élményt. Sokaknak lesz felejthetetlen Bezerédi Zoltán Makláryt megelevenítő tekintete, Jordán Adél Honthy Hanna-monológja, Fekete Ernő Gábor Miklós-felszólalása, Hajduk Károly Major Tamás-karikatúrája, Elek Ferenc Hevesi Sándor-alakítása, Nagy Ervin mulatságosan robusztus Kossuth-tirádája, Lengyel Ferenc fájdalommal teli Szacsvay-figurája s a pályakezdők (például Dankó István, Tenki Réka, László Géza Attila) számtalan alakot megelevenítő remek teljesítménye. Külön említést érdemel a néhány éve végzett Kovács Lehel, aki a sorozat apróbb szerepeiben (például a fiatal Lukács György életre keltőjeként), s Egressy Gábor rendkívül összetett alakjának megelevenítésekor ismét igazolta humorát, érzékenységét és állóképességét. Az Egressy Gáborról szóló, múzeumszínházi betétekben és szeretni való játékos megoldásokban is gazdag produkciót egyébként nem csupán rendezte Bezerédi Zoltán, de az irodalmi anyag összeállítása is őt dicséri.
És biztos, ami biztos, mondjunk ki még valamit, hogy ha bármi történne e honban, nyoma legyen ennek az első félévnek is. Azok figyelmébe ajánlom, akik majd évtizedek múltán föllapozzák valamely adatért e folyóirat lapjait: történet ez évben itt Pesten valami különös. Abban a korban, amikor az acsargó oppozíció görcsébe fagyott bele egy egész ország, azokban a hónapokban, amikor hetedhét birodalomra szóló vádemelés és ítélkezés napi tréninggé vált még a gyerekek között is, akadt egy munkaközösség, ami mással foglalkozott. Szakmája nagyjai felé fordult, közös emlékeit tenyerébe vette, leporolta, meglehelgette, s fölmutatta. Elfogulatlanságról, időnként kíméletlen éleslátásról tanúskodnak a szövegkönyvek, eleven humorról és mély együttérzésről adnak számot a színészi alakítások.
Oktatási céloknak is megfelelő precizitással kerültek egymás mellé a dokumentumok. Legjobb lenne minden forgatókönyvet a színház weboldalára föltenni, hogy a nemzedékek egyetemistái használhassák a jövőben. A dialógusokba rendezett információk évtizedekig segíthetnék a jövő értelmiségének felkészítését. Ez esetben nem csak a mostani, viszonylag kevés számú előadás közönsége járna jól. A szövegkönyveket megélesztvén utódaink maguk találkozhatnának valami rendkívülivel. Tanulmányozhatnák, miképpen viselte el a színházi szakma mestercsapata nehéz emberi és történelmi felismerések sorát az ezredforduló első évtizedében, s hogy miképp tudatosította magában, s tolmácsolta másoknak mindezt egy alkotóműhely közössége.
S ha ez az óhajtott közzététel jogi vagy gazdasági problémák miatt nem lenne megoldható, hadd éljek a kortárs híradás lehetőségével: volt pár este ebben az évadban, amikor különös, mifelénk szokatlan jelenség volt érzékelhető a Katona József Színház játéktereiben: egyszerre jelent meg ott a múltat vizsgáló, részrehajlást nem tűrő, „megszentelt figyelem", a túléléshez olyannyira szükséges irgalom s a pátosztól mentes vállalás. Felnőtt időket élünk.
Criticai lapok