Deutsch Andor: Yvonne-ra várva
Yvonne, burgundi hercegnő - kritika
Yvonne szálka a királyi udvar szemében. Oda nem illő ocsmányság, és mert kilóg az elegáns társaságból, sőt szemmel láthatólag a legkevésbé sem igyekszik alkalmazkodni hozzá, beleolvadni vagy legalább eltűnni a szeme elől, mindent felforgat. Az udvar nagy, jól szervezett, sokszor kipróbált szerkezetét azonnal tönkreteszi ez az egyszerű kis hiba (egy csúnya lány felbukkanása). Hiszen ha egyvalami meghibásodhat a rendszerben, akkor talán semmi sem biztos, semmi sem biztonságos. Az udvartartás hirtelen védtelenné válik. A gúnyolódó ifjak letéphetik Yvonne-ról a ruhát, de ők érzik magukat meztelennek. Nemcsak a király, hanem mindannyian.
A szerző Gombrowicz világéletében kellemetlen alak volt. Néha rosszkedvűen, néha játékosan morgolódó, kegyetlen gúnyolódó, igazi istentelen. Lengyel volt, de utálta a hazafiakat, nemes, de nem volt büszke a családfájára, író, aki lenézte, megvetette az "irodalmat" és a "művészetet". A felforgatás éretlen örömmel töltötte el. Puszta léte komolyan megnehezítette és nehezíti azóta is akár az irodalmi életben, akár az (emigráns) honfibusongásban való önfeledt elmerülést. Gombrowicz és Yvonne közeli rokonok, sok mindenben hasonlítanak egymásra. Aláaknázzák a rendet, lejáratják a józan észt: egyikük társasága sem lehet kényelmes. Ez bennük a jó.
Az Yvonne, burgundi hercegnő, Witold Gombrowicz színdarabja egy-két kivételt leszámítva alig illeszkedik abba a színihagyományba, amelyben a Katona József Színház és társulata a legjobb. Yvonne valószínűleg ellenáll a sztanyiszlavszkiji, pszichologizáló, kis lelki rezdüléseket pontosan feltáró, ezek alapján szituációt értelmező, darabot olvasó és előadó játékmódjuknak. Éppen ezért lehetne pompás színházvezetői gondolat a darab műsorra tűzése: hiszen egy állandó társulatban szükséges is volna alkalmat teremteni a játékstílusukba, szerepeikbe belekövesedő és -fásuló színészeknek, hogy egészen másfajta gondolkodásmóddal közelítsenek egy előadás felé. Sőt egy kis frissítő stílustörés utáni vágy még arra a kellemetlen kérdésre is kielégítő választ adhat, hogy tulajdonképpen miért, és miért éppen most, kerül színre Yvonne a Katonában.
Ha Zsámbéki Gábornak volt is ilyen szándéka, a darab kiválasztása után azonnal meg is feledkezett róla. Az előadás abban a szokásos, egyre szokványosabb mederben csordogál, mely mostanában a Katona-beli előadások sajátja. A színészek egytől egyig saját, jól bevált régi karaktereik újabb summázatát vezetik elő. Haumann Haumannt játszik, Benedek Benedeket, Stohl Stohlt, Bodnár Bodnárt, ahogy megszokták ők, és megszokta őket a közönségük. Nem próbálnak mások lenni, vagy legalább másképpen játszani.
Az előadás mögül ugyan ki-kisejlik egy itt elő nem adott darab, de ez az Yvonne végképp megszelídült. A díszlet és egy-két eszköz szerényen cirkuszt sejtet: az talán jobban is illenék ide. Az itteni előadásmód viszont az egyéniség, az egyéni indítékok feltérképezésének kedvezne; a szereplők többségének még sincs sem egyénisége, sem sorsa, csupán a ki-be járkáló közhelykórus tagja marad. A néhány főszereplő története egy megalázott lány, némi szégyellős szexuális frusztráció és a múltban rejtőző bűnök sablonmeséjévé válik. Időnként azért felrémlik az elszalasztott lehetőség, hogy egy keserű bábszínház, egy végképp csalódott, szomorú cirkusz produkciója játszódjék le: Gombrowicz valószínűleg utálná az összehasonlítást, de mégiscsak Ionesco és Ghelderode tájain járunk. Domesztikálhatók ők is, alkalmazhatók a bevált receptekhez, de értelmüket vesztik tőle anélkül, hogy bármit nyernének vele.
Maga Yvonne viszont jó. Rettentő csúnya, degenerált, taszító kis izé. Körülötte minden normális, de neki sikerül megzavarnia a publikumot. Komolyan zavarba ejti a nézőket. Ha egy szép, ismert színésznőt csúnyának maszkíroznak (ilyen is történt már itt néhány éve), akkor a színésznő a nagy tapsokkal mégis saját szépségének sikerét és dicséretét aratja le. A művisszerekkel is csak arra emlékeztet, hogy valójában milyen szép lába van. De egy ismeretlen, csutkababaszerű kis görcs őszinte értetlenséget szül. Zavart. Senki nem tudja, mi ez: vicc vagy komoly, nevessen-e vagy sírjon. Kilóg az előadásból - kár, hogy rajta kívül minden olyan jól sikerült.
MaNcs, X. évf. 14. szám, (1998.04.09.)