2011. május 21-én láthatta a közönség, és azóta 3 kontinens 24 országának 178 településén mutatta be a társulat. A produkció eddig 12 nemzetközi fesztiválon képviselte Kelet-Európát és számos díjban részesült.

A társulat állandó színésze, Mucha Oszkár a kezdetektől benne van, raja kívül mindeddig 31-en működtek együtt az előadásban, közülük három thaiföldi színész is. Az 550 előadás alatt megközelítőleg 28.000 néző látta a produkciót, és fogyókellékként 550 liter tej és 1.100 banán fogyott el.

A Fazakas Misi által rendezett előadás kiinduló pontját a fiatalok személyes történetei képezik, így a fiatalokat érintő társadalmi- szociális problémákat, a magányos gyerek, a tehetetlen szülők, a kiszolgáltatott fiatalok helyzetét és történeteit járja körbe a társulat, megmutatva arcainkat, ahogyan a víz tükrözi azokat.

Az Osonó Színházműhely egy olyan független, alternatív színházi kezdeményezés, amely a létrejövő előadásokon túl párbeszédre törekszik a közönséggel, annak érdekében, hogy inspirációt adjon, hogy felelős és kreatív emberként keressék meg helyüket a társadalomban. A színházi, oktatási és szociális projekteken keresztül, az Osonó intenzív élményt biztosít a résztvevők számára, hogy saját önismeretük és másokkal való kapcsolataik fejlesztését elősegítse. A független társulat célja, hogy korunk mindennapi történéseit felismerje, művészi alkotássá formálva alternatív megoldásokat keressen.

osono foto

A társulat 2016-ban az Európai Parlament értékelése által az Ifjúsági Nagy-Károly Díj Nemzeti győztese lett, 2015-ben Regisztrált Tehetségponttá, majd 2017-ben Európai Tehetségponttá vált és 2012-ben a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Csokonai Vitéz Mihály Közösségi díját vehette át.

Szereplők: Mucha Oszkár, Mihácsi Veronika, Fazakas Hunor, Kozma Zsófi, Macsuka Patrik

Technikus: Pászka Gáspár-Csongor

Rendező: Fazakas Misi


Az előadás hossza 1 óra, amelyet egy interaktív közönségtalálkozó követ.

Az előadás előzetese | jegyvásárlás

További információ az előadásról és a társulatról az Osonó weboldalán.