Az előadás címe Gyulai Pál gyászbeszédéből származik. Noha Arany kétségtelenül halhatatlan alakja kultúránknak, néha mégis felvetődik a kérdés: valóban kortársunk-e? A halála napján, azaz október 22-én színre kerülő előadásban nem a nemzeti költő, a magyarság lantosa, hanem inkább a rezignált, a tragikus, olykor kétségbeesett, az öngyilkosság szélére sodródott depressziós ember áll a középpontban. Az, aki elvesztette egyetlen szellemi társát, Petőfit, aztán megélte fiatal lánya irtózatos halálát, és aki szinte megjósolta unokája, Piroska korai elmúlását is.

Az ismert és kevésbé ismert Arany-versek és- levelek mellett elhangzanak a kortársai (pl. Lisznyai Kálmán, Szász Károly, Széchenyi, Vörösmarty) és irodalmi utódai (Szomory Dezső, Kukorelly Endre, Parti Nagy Lajos, Szilágyi Ákos, Várady Szabolcs) írásai is. Megidézzük a zeneszerző Aranyt, továbbá kitérünk a költő és a képzőművészet kapcsolatára. A rezignáció jegyében elhangzanak majd az (1811) október 22-én született Liszt Ferenc kései zongoradarabjai is.

A három előadás egyben ad ki egy egész képet, de önállóan is megtekinthetők:

A halhatatlan halott – Arany-félmaraton: Bevezetés
14.00-15.15
[jegyvásárlás]

A halhatatlan halott – Arany-félmaraton: Tárgyalás
15.45-18.30
[jegyvásárlás]

A halhatatlan halott – Arany-félmaraton: Befejezés
19.30-22.00
[jegyvásárlás]

Az előadások előtt közösségi verselésre invitáljuk nézőinket, erről itt tájékozódhat.

Jegyek előadásonként 1000 forintért, mindhárom előadásra szóló együttes vásárlás esetén pedig 33% kedvezménnyel megvásárolhatók.