színlap
Moliére
A Fösvény
Fordította: Bognár Róbert
Harpagon Haumann Péter
Cléante Tímár Andor, majd Elek Ferenc f.h.
Elise Csákányi Eszter
Valére Takátsy Péter
Mariane Huszárik Kata
Anselme Ujlaki Dénes
Frosine Bodnár Erika
Simon Garay József
Jacques Lukáts Andor/Fekete Ernő
La Fléche Hollósi Frigyes
Asszonyság Czakó Klára
Paszuly Nagyváradi Viktor f.h.
Csuka Molnár László
A Rendbiztos Tóth József
Díszlet: Khell Csörsz m.v.
Jelmez: Szakács Györgyi
Asszisztens: Malgot Eszter
Rendező: Zsámbéki Gábor
1994.12.15
külföldi kritikák
A fösvény
Zsámbéki Gábor értelmezésében ez a vígjáték időnként ijesztővé és megdöbbentővé válik. Természetesen mindezzel együtt nevetséges marad. A Haumann Péter által játszott Harpagon a legszánalomraméltóbb figura. (…) Az előadás erősen aktualizált és jó tempóban játszódik. Nagyon érdekesen lettek megoldva az utolsó jelenetek, amikor minden a boldog finálé felé közelít - a színészek teljesen megváltoztatják előadásmódjukat: hirtelen mintha egy televíziós szappanoperában, vagy egy XIX.századi sztárszínházban játszódna minden. A színészek megszokott kliséket alkalmaznak, hol a szívükhöz kapnak, hol mesterkélten sóhajtoznak.
Tadeusz Kornas, Echo Krakowa
Ezt az ironikus Moliere-értelmezést hangsúlyozza az utolsó jelenet, amikor a boldog jegyesek mögött becsapódnak az ajtók, és Harpagon magára marad pénzesládájával, amelyen mindezidáig ült. Ez az elborzasztó figura, akit Haumann Péter kitűnően, mint tragikus hőst alakít - szánalmat ébreszt. Zsámbéki az egész műnek keserű színezetet adott, bemutatva a szörnyetegségig nőtt kapzsiság konzekvenciáit.
Roman Pawlowski, Gazeta Wyborcza
Haumann Péter Harpagonja egy kigyógyíthatatlanul fösvény figura. Játéka szenvedélyes és természetes, hol őrültként dobálja magát, hol valódi könnyeket hullat. Személyisége betölti az egész teret, nem hagyva esélyt a többi színésznek. Hiszünk neki, mert egy alkotóelemeire bontott patologikus esettanulmány tanúi lehetünk - egy betegségé, amely korunkban sem ritka. Haumann játéka ezekben a pillanatokban elkápráztató.
Magda Huzarska-Szumiec, Gazeta Krakowska
A szerzőnek kijáró tisztelet, professzionalista színjátszás és nagyszerű rendezés fémjelezte a magyarországi Katona József Színház előadását /Moliere: A fösvény/, amellyel a társulat az európai Színházi Unió V. Fesztiváljára érkezett Krakkóba. (…) A rendezés a színészi játékot a jelenkori pszichológiai realizmus szabályai szerint irányította, tehát a színészek "normálisan" játszanak, túlzott expresszivitás és különlegesebb groteszk gesztusok nélkül. A komikumot mindenekelőtt a szó, a helyzet és nem a ripacskodás szüli. Mindezek az észrevételek a főszereplő Haumann Péter érdemeit emelik ki, aki Harpagonból egy élő, hiteles alakot formált - egy kapzsiságába belebetegedett, ugyanakkor végtelenül magányos és tragikus ember figuráját alakítva.
Marek Miklós, Gazetta w Krakowie
Nem kell a szöveg egyenetlenségeivel küszködnie a rendezőnek, ha Harpagon szerepét olyan színészre osztja, aki nem csupán nagyszerű komikus vénával rendelkezik, de a birtoklás drámájának legfinomabb árnyalatait is képes visszaadni. Jól tudta mindezt Zsámbéki Gábor rendező, amikor Harpagon szerepének eljátszására Haumann Pétert kérte fel, azt a művészt, akitől a - sajnos oly gyakran gumiarccal ripacskodó - lengyel kollégák sokat tanulhatnának mértékletességből, önfegyelemből és finomságból. (…) Zsámbéki fösvénye nem tereli a nézőt az egyértelműség csapdájába. Azoknak a cseppet sem szokványos előadásoknak a kategóriájába tartozik, amelyhez az ember vissza-visszatér gondolataival.
Janusz R. Kowalczyk, Rzeczpospolita
A Katona József Színház azt a színházat hozta el nekünk, amely hiányzott: az olyan színészét, aki a szöveg segítségével kell, hogy meggyőzzön bennünket, hogy ő egy másik személy. Nem az olyan színészét, aki hiányosságait technikai fény-, hangeffektusok mögé rejti. "A fösvény" minden szereplőjén érezhető, hogy teljesen átadja magát szerepének. Mintha maga Sztanyiszlavszkij ülne a nézőtéren. Haumann Péter olyan Harpagont formál meg, akit ragadozóvá tesz fösvénysége és ugyanakkor sajnálatraméltóvá szorongásai. Csákányi Eszter játszi könnyedséggel provokálja ki könnyeinket és nevetésünket; a fiatal Takátsy Péter meglep minket testi hajlékonyságával - mint ahogy ezt Valére szerepe igényli - egy sajátos, színét változtató rovarrá változik. Lehetetlen mindenkit felsorolni, inkább együttesen dicsérem meg őket e sorokkal. Ezt a dicséretet kiterjesztem Zsámbéki Gáborra, a darab rendezőjére, aki kiegyensúlyozott, milliméter pontossággal megkoreografált színházi rendezéssel ragadta meg Moliere komédiájának túlzó abszurditását.
El Nacional