Tarján Tamás: Ontológiai esztrád
Nádas Péter: Szirénének - kritika
Az pedig vitathatatlan, hogy Nádas Péter nem elsőrendűen drámai, inkább mellérendelően jelenetező esszéisztikus-költői-bölcseleti mindenségverse végtelenül szép...
Délután öt órakor délután öt óra van. Vagy sem: bármely más óra is ekkor üt. Délután öt órakor kél a rózsásujjú hajnal. Délután öt óra éjfélt mutat. Délután öt órakor történik a tragédia. Az egyik. Délután öt órakor eljön a végítélet, és „A végítélet nem képletes, hanem tényleges".
Délután öt órakor: a Szirénének elején többször elhangzó időmeghatározás Federico García Lorca Siratóének Ignacio Sánchez Mejías torreádor fölött című költeményében az első rész sokszoros refrénsora, a halál beálltának időbeli rögzítése. Nádas Péter német felkérésre írt, rengeteg utalást és intertextust bedobó szatírjátéka, a Szirénének is siratóének - az emberi nem fölött. Absztrakt-sűrített idővel számol: az emberi jelzővel illetett világlétezés megsemmisülése utáni (a kultúra által még ekkor is felfogható) téridő-medencében, a saját hiányaként jelölt mindensemmiben gyűjti össze kritikai anyagát, mondván: „a mindenség nem ismer szünetjelet". A megrendelő - hat Ruhr-vidéki városi színház kara - előírta az Odüsszeusz-nagytörténet bizonyos epizódjainak beépítését az Európa Odüsszeiája munkacímen várt új művek számára. Nádas a választott, parodikus ókori műfajt az egyetemes narratívák különféle karneváli formáin át a megelevenedő panoptikum jelenéig vezette és keverte. A mitológia - az „elfuserált isteni antropológia", az embert csak a vegetálás ilyen-olyan gépeként kezelő teremtés - önmagában is elegendő, hogy a mozzanatok, rétegek, nyelvezetek anakronisztikus egymásba préselése okszerű és eredményes legyen. Az illúziótlan látomás és a semmivel sem távlatosabb prognosztizálás - „valakinek a jövő századokat is tönkre kell tennie" - lehetővé tette a rendező, Dömötör András m. v. számára a Kamrában, hogy maga is korláttalanul eklektikus eszközökkel dolgozzon, az arányokban és szabályosságokban, az ismétlődésben és a ritmusban, a motívumokban s mindenekelőtt a címadó szirénénekben keresse az összefogót, az egységesítőt. Frutti di mare - éneklik a leginkább az ezerkilencszázhatvanas évekből itt ragadt dizőzök; frutti di dramma - hümmögi hozzá a kritikus a színház gyümölcsei láttán.
Az önmagát kommentáló, az írót, színre vivőket fricskázó, szarkasztikus szöveg hol aforisztikus, hol barokkos mondatainak mitológiai utalásait egy Kerényi Károly sem feltétlenül tudná követni az est folyamatos két órája alatt. Nem is fontos. Elég, hogy a buliból szinte teljesen kihagyott Odüsszeusz három anyától született három fia együtt caplat az eltűnt papa nyomában, de mindig mást találnak. A vége felé a férje, Hádés rabságában sínylődő Persephoné három lányát, akikkel szerelemfélébe esnek. Közben más hármasok és ötösök kórusai is cserélgetik magukon Bujdosó Nóra m. v. pompás, szemet táncoltató jelmezeit (például a Néreisek különleges bikinijének átlátszó műanyag háromszög-tasakjaiban kék tengervíz lotyog). Horgas Péter m. v. díszlettervező a játszóhely hosszanti fala mentén alaposan szétteregette a színt. Egy Dávid-szobor hatalmas, farral befelé irányzott altestétől megdöntött vaságyon, három vízi járművön (Kharón felfújható gumicsónakjain) át egy szabadtéri kioszk italkiadó könyöklőpult-bábszínpadáig szaladgálhat a tekintet. A négy hátsó ajtó s a szatírjáték szatírájának teljes (a nézők széksorait is megperzselő) tere füzéres, cikázó, hengergő mozgások változatos sormintáit engedi meg, a fal egésze pedig vetítőfelületként is szolgál. A Szirénének (Nádas rosszkedvének nyara, apatikus humorának eddigi legnedvdúsabb foglalata) lineáris-megszakított szerkezetben s a rendezői ötletbörze révén folyton újraközli megsemmisítő summáját. Repetíciós jellege lehet fárasztó, bár mondjuk a Forradalmi bácsikák (Martinovics, Robespierre, Bakunyin) kései előhúzása a pakliból más hangsúlyokat terem, mint az előzmények. Az pedig vitathatatlan, hogy Nádas Péter nem elsőrendűen drámai, inkább mellérendelően jelenetező esszéisztikus-költői-bölcseleti mindenségverse végtelenül szép, amiként (kábé) „végtelenül szép a létezés fájdalma".
Kardinális kérdés a szirénének maga. Zombola Péter m. v., Kákonyi Árpád m. v. és Sáry László klasszikus alapú, modernül ható kompozíciói akár hangszer-, ének- és zörejhangon is telten szólhatnak egyszerre. Az általános, élvezetes kavalkád menet közben kitermeli vezérmotívumait (így a magát mindenhová petéző [dög]légymotívumot), többek között a fiúk infantilis-kamaszos viselkedésében s anyáik féltő-kioktató reflexeiben: két nemzedék abszolút egymást-nem-értésében. A cselekményesség felett pedig olyan egymásra játszások kísértenek, mint a zsidóégetés megéneklése, az önmagukat - a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, a prágai Vencel téren, a Távol-Keleten - az önkényuralom elleni tiltakozásul fáklyává gyújtó mártírok említése, s hozzá a fellobbantott-elfújt gyufák lángemlék-látványa.
Amikor az előadás (nagyszabású hentesmunkát, mitológiai bosszú-igazságtételt követően) in medias res (egy szóval: egyszóval) berekeszti magát, végeérhetetlen, alfa és ómega nélküli, berekeszthetetlen vágtát szakít meg: az emberiség-totálcsőd egy szakaszát mutatta be, hely- és személynevekkel deklaráltan is sokfelől véve argumentációját. A színészek hármasával, ötösével, hatosával mozgatott csoportozatait e szabálytalan - és a magyar dráma, magyar színház szempontjából roppant fontos, újra- és új elgondolásokat katalizáló - színművet kitűnően belövő, találékony színművészek alkotják, akik az eposzból egy lépéssel átruccannak, ha szükséges, a kabaréba is. Lelki stopperrel bemérve futnak, toppannak, terülnek tikre és takra, pontosságukat egy-két ritmuskiesés és a kellékek ördögének csínyjei sem tudták megzavarni. Csapatukból a tragédiai szereplőként szoborszerű Szirtes Ági (Persephoné) égre kiáltó fájdalma és méltósága, Szacsvay László blazírt konferálása, Kovács Lehel mint hepciás lázadozással is próbálkozó Odüsszeusz-fi, s a korelnök színművész Kun Vilmos a vállalkozást mélyen értő imamalmos, letompított elementaritása külön is kiemelkedett.
Szinhaz.net