Szárnyas szavakkal

Nádas Péter Szirénéneke még az egyébként gyakori színházba-járó, kortársra fogékony nézőtől is különös nyitottságot igényel.

 Hogy miért? Mert ez a 2010 év Ruhr-vidéki EKF alkalmából íródott színmű csak alibinek használja az alaptörténetként szolgáló Odüsszeiát. A bolyongás, az útkeresés az emberi kultúra örök motívuma volt. A homéroszi Odüsszeia, mint az Iliász spin off-ja az ókori görögök világképébe ágyazva keresi a megoldást az ember helyére, szerepére, arra, hogy mennyire vagyunk urai és irányítói saját sorsunknak. Nádas Péter a keretként szolgáló Odüsszeia főbb támpilléreit megtartva átcsavarta a történetet a 20.-21. századba.

 Bevallom, én direkt nem olvastam el előre semmit. Sem a darab bemutatkozó szövegét, sem a már megjelent nagyon cirádás, nagyon barokk szóösszetételekkel operáló, inkább csak a szakmának szóló nagyon-kritikákat. Úgy voltam vele, a Katonának kiváló társulata van, ha profik, akkor érteni fogom. (Jelentem, profik, de ezt majd kicsit később.) A bejáratnál ugyan meglepett, hogy szinopszist osztanak, a szinopszis maga is eléggé csapongó szöveg. Ilyet eleve csak a tudottan nehezen érthető pl. operákhoz adnak, el is kerekedett a szemem, és akkor kicsit bántam az előzetes makacsságom. A szinopszis maga körülbelül, mint a „Kötelezők röviden”, arra jó, hogy saccra elhelyezd, hogy hol tart az előadás és az unatkozók belőjék, hogy mennyi van még hátra a végéig. Az elején én is bedőltem és görcsösen próbáltam koncentrálni az elhangzottakra olyan indíttatásból, hogy ez mégiscsak egy Nádas-darab, itt minden szónak jelentése, hangsúlya van… Aztán valami megváltozott. Elvittek. A színészi játék, a hangulat, a közeg, a darab együttesen megfogott, kiemelt a székből és a tenger hullámain végigringatva olyan szférába röpített el, ahol ha nem is tudtam szóról szóra megjegyezni szövegrészeket, de mindent pontosan éreztem, ami a színpadon, a történetben zajlik. Ez a profizmusuk lényege.

 És ez a darab befogadásának kulcsa is. Ahogyan az előadást követő közönségtalálkozón is igazolást nyert: a rendező, Dömötör András hangsúlyozta ki, hogy ez nem olyan darab, amiben a színész szerepe szerint kialakít egy kezdőpontot, ahonnan elindul és a jellemfejlődése során találkozik másokkal, akik hatással lesznek rá így-úgy, majd elér a kitűzött célig és függöny. Nem… A Szirénének zaklatott, bódult álomképek és valóságok zagyvalékos sorozata, nincs kezdet, nincs végpont, snitt-snitt, kapkodjuk a fejünket, hárman vannak mindenhol, hárman mondják ugyanazt, vagy egészítik ki egymást (tehát hárman gondolják ugyanazt), sosem egyedül, sosem pár-beszédként. Eszerint kell hozzáállni is: nem mereven ragaszkodni az elvárt klisék megjelenéséhez, melyeknek hiánya ennél a darabnál zavart okoz a rendszerben. Itt nincsenek panelek, nincs rendszer sem, bravúros csapongások vannak. Hagyni kell tehát, hogy elragadjon a darab, hogy felszabaduljon a tudat.

 A Szirénének ugyanakkor szatíra: keserű gúny, maró irónia hatja át minden jelenetét. Komolyan előadott, átélt – és ami a legbizarrabb – valahonnan ismerős mondatokon és mozdulatokon nevet a néző. Bizony, fintorba görbülő szájjal szórakozunk – magunkon, az emberiségen. A társadalmunkon, a családunkon, a történelmünkön.

 A felskiccelt képek során ugyanis bepillantunk a ritmikusan „hazaáruló”-zó keménygyerekek világába, megjárjuk a kispolgári, (három) fiát egyedül (hárman) nevelő anya háztartását, a – csak az álmaiban kemény – léhűtő fiú érzelmi zsarolása következményeként Kovács Lehel arcán a szemünk előtt gördül le egy könnycsepp. Megunva a tétlenkedést, a fiúk Odüsszeusz keresésére indulnak, akit anyáik várnak haza, és akihez hasonlítgatásukat a fiúk utálják a legjobban. Mert miért is várják el, hogy olyanok legyenek, mint az apjuk, mikor az ember egy petesejt és egy sperma összege két másik embertől, ergo apjuk 100%-a eleve nem fér bele egy spermába, ha saját 100%-ukból 50%-ot az anyjuk petesejtje adott… Az álom-út során aztán megjárjuk Voronyezst is, szorítunk azért, hogy csak onnan hazajussanak élve. De hol is van a haza? A szerelemben? A szerelemben, melyben kétely mardos? Vagy az ideákban? Melyekben hívők saját hitükben sem biztosak? Az álmokban? Melyeket beteljesíteni nem lehet ébren?

2011. február 24.