Színpadon a magyar valóság

Ha önfeledt nevetésre vágyunk, és sodródnánk egy színes, szövevényes világ történéseivel, akkor elég, ha megtekintünk egy szappanoperát. Ám ha mindezek mellett a művész szemszögéből bemutatott valóság is érdekel bennünket, mégpedig a mai magyar-cigány ellentét valósága, akkor érdemes megnéznünk a Cigányokat.a pazar cigány komédiára. A Katona színház egy órára a magyar valóság színterévé válik, azzá a valósággá, amelyről sajnos kevesen tudnak. Felborul az ingatag rend, és idegtépő hajsza veszi kezdetét. Rettegés. Kitől? Egymástól. A hatalomtól. A szereplők a hatalom áldozatai, mely láthatatlan ujjait a szemekre tapasztja, hogy ne lehessen felismerni egymásban az embert. Tersánszky darabját Grecsó Krisztián írta tovább, a rendező Máté Gábor. Egy kis kocsmában megelevenedik előttünk a muzsikás cigányélet lüktető szenve-délyével, kesergő derűjével, fékezhetet-len életösztönével. Nagyokat nevetünk a mismásoló, feltűnő színekbe öltözött, bánatukon is mulatozó cigányokon. Eszünkbe jutnak a jól ismert sztereotípiák, a „ne cigánykodj!” felszólítás, amikor valaki átlát hízelgésünkön, hamisságunkon. Érezzük két világ, két teljesen más értékrend szembenállását: a magyarét és a cigányét. Ám egészen a második felvonásig ezeket a különbsé-geket csak megmosolyogjuk. Sőt, kicsit bele is szeretünk ebbe a színes, mu-zsikás, babonás kultúrába, ahogy a magyar kocsmáros kisasszony belészeret a cigány legénybe. A siránkozó Kukac úr is féltékenyen mutat a cigányra, irigyli talán szabadságát, gondtalanságát? Majd az önfeledt mulatozás után hirtelen eldördül egy pisztoly. A nézőtér elsötétedik, a falakról fekete festék ömlik. Önmaguk áldozatai, kultúrájuk megvakí-tott szörnyetegének rabjai. És a szereplők mi magunk vagyunk. Mi, akik az iskolapadtól a hétköznapokig együtt élünk egy népcsoporttal, melynek valódi arcát soha nem láttuk. Nem ismerjük ezt a ráncos, korán megöregedett arcot, az imába szitkot vegyí-tő ajkat, a hazugságban is őszinte te-kintetet. Ez a tekintet néz ránk a Katona színpadáról.