Az igaz színház meglepetés. Ascher Tamás színháza mindig az. Változatos a darabválasztás és meglepő az is, ahogy elénk tárja. Most is. Mike Leigh brit filmrendező darabját, az Abigail buliját állította színpadra. A szerző - színházrendezőként indult -, így nemcsak drámát írt, hanem olyant, amely színpadot kívánja. Hely, idő és cselekmény egysége a legklasszikusabb értelemben, a szereplők pedig egyszerű lelkek, akik nem kívánnak a világ nagy dolgaiba belefolyni. Kertvárosi életük kielégítő.
Alig valamit tudhatunk róluk. Még talán legtöbbet Abigail-ről, aki ugyan nem jelenik meg s színen, csak bulijának zenéje hallik, de neki legalább ismerhetjük anyukáját, tudunk apukájáról is valamit, az öltözékéről, frizurájáról, ízléséről. Az ő bulija ad alkalmat arra, hogy összejöjjön a szomszédba pár ember, ismerkedni-beszélgetni. A házigazda - ügyes a pénzszerzésben – a feleség a költésben, Abigail anyukája beletörődött, hogy elhagyták, az életét kitölti, hogy gyerekeit kiszolgálhatja. Ők negyvenes éveik körül. Az új szomszédék - huszonéveik második felében - a nő ápolónő, a férfi számítógépes adatrögzítő. Már azt is példázzák, hogy a kertváros, amely régebben az igényesebb polgári lét helyszíne, már lecsúszóban.
Öt ember egy nappaliban, egy hétköznapi estén. Körülöttük a komfortcivilizáció, amelyért eleik dolgoztak. Az ember elkorcsosult a modern civilizáció körülményei között. „Az ember akkor jut el fejlődésének legmagasabb fokára, ha ki van téve az évszakok viszontagságainak, ha néha alvás nélkül marad, ha éhezik. A megpróbáltatások megkövetelik tőle, hogy használja izmait, hogy harcoljon, hogy szenvedjen, boldog legyen és gyűlöljön. … A civilizációval a mindennapi életfeltételek elveszítették változatosságukat, kiküszöbölődött az erőfeszítés és a morális felelősség. … (Alexis Carrel). S kiküszöbölődött a valós kommunikáció – tehetjük hozzá tapasztalataink birtokában. A kommunikáció (az emberlét alfája és omegája) közlési folyamat, jelzések továbbítása és fogadása. Ontológiai értelemben a szerves létforma már kommunikatív. A társadalmi létformánál három fajtáját különböztethetjük meg, úgymint, 1. az intraperszonális (az egyén érti magát a környezetében), 2. az interperszonális (emberek közötti közvetlen) és a harmadik a tömeg, amely a médiából egyirányú.
A XXI. század elejére elértünk egy civilizációs szintet, amely kényelem a társadalom és a magánélet válságához vezetett. Az értékvesztett világban az emberek tévelyegnek, egymásban sem találnak kapaszkodót, sőt a legkevésbé a másik emberben. Itt, ebben a darabban ezzel szembesülhetünk. Ez a mikrokörnyezet, ami mindannyiunkat körülvesz. Ha ez válságban van, akkor az egész élet van válságban. Ezt mutatja meg, ilyen közelségben - kartávolságnyira - a Kamra előadása.
Hogy szembesülhetünk és átélhetünk, az a színészeknek köszönhető. Az öt karakter öt színész magával ragadó előadása. A háziasszony Beverly Rezes Judit, figyelmes és gondoskodó mozdulatai és szavai mögött a maga boldogtalansága. Csak önmagára tud figyelni. Akkor is, amikor csábít, akkor is ő van és senki más. Zsong-bong, de nincs hang, nincs súly. Férje – Kocsis Gergely – otthona boldogtalanságából a munkába menekül. Úgy van ott, hogy nincs is benne. Remek. Angie, a fiatal szomszédasszony Jordán Adél rácsodálkozik erre a világra, ő ezt szeretné ezeket a tárgyakat, vágyálma még ez a kertvárosi környezet, ami itt fogadja. Férje, Tony az adatrögzítő szókincse az aha. Megelégszik azzal, amit elvárnak tőle a világból, nem akar mást. A csábításra ember mivoltának csak ösztönrésze mozdul. Ónodi Eszter – ezt is tudja -, Suzy a boldogtalan, megkeseredett, Abigail anyukája. Itt van a teste – de lénye már nincs is sehol. Ez az öt ember beszélget, jön-megy az aprócska térben, minden mozdulatuk, szempillarebbenésük hiteles. Árnyalt, részlet gazdag színészi játékuk tele életismerettel.
„Meg kell próbálni megérteni a dolog intellektuális rétegét, azt, ami színházban valójában csak akkor létezik, ha láthatatlan, mert ha látható, akkor meddő, nincs semmi jelentése. (Grotowski)
A nappalit Khell Zsolt alakította kellően trendire és lélektelenre. Szakács Györgyi öltöztette a szereplőket lelki alkatukat megjelenítő formába.
Mike Leigh: Abigail bulija. Hamvai Kornél fordítása. Dramaturg Radnai Annamária. Ascher Tamás rendezése a Kamrában

Józsa Ágnes