Robbanásveszély
Forgács Péter rendező tapintatosan és ökonomikusan bánik a szóba jöhető eszközökkel.
Annyiféle színház van, ahány színház van. Illetve evvel máris túloztunk egy nagyot, mert nincs annyiféle. Hiszen egy csomó színházban ugyanolyan színház van, mint a másikban. De első mondatunk megtámogatására mégiscsak alkalmazhatjuk a filmes kategorizálást: ahogy létezik szerzői film, zsánerfilm, dokumentumfilm, úgy ezek színházban is előfordulhatnak. A dokumentumszínház kifejezetten trendi ma a világban, láthattunk belőle néhány érdekes előadást Magyarországon vendégszerepelni az elmúlt években.
A dokumentumszínháznak egészen speciális példánya a német színész és drámaíró, Torsten Buchsteiner Nordost című, 2005-ben született munkája. Ez egy színházban lezajlott borzalmas túszdrámát visz be - stílszerűen, mondhatni - a színházba. A Kamra bemutatóját rendező Forgács Péter és a díszletet tervező Füzér Anni maximálisan ki is használják a rémisztő helyénvalóságot. A közönség által elfoglalt zsöllye egyenesen folytatódik a színpadi nézőtérben. Ugyanolyan vörös székeken ülünk, mint a szereplők. A színpadi székek támláján női táskák lógnak felakasztva. Ez a kép ismerős - festményeket is ihletett -, láthattuk a Dubrovka színházbeli eseményeket megörökítő fotókon. A darab ugyanis a 2002-es moszkvai tragédiát dolgozza fel, amikor a Nord-Ost című orosz musical előadásán bombákkal felszerelt csecsen terroristák foglalták el a színházépületet, s a 850 túsz több mint két napig tartó fogvatartása után, majd az orosz kommandósok túszszabadító akciója nyomán 172 ember vesztette életét. (Közülük 18-an a színház művészei, illetve dolgozói voltak.) A 130 ártatlan áldozat emlékét őrzi ez a weboldal.
Forgács Péter rendező tapintatosan és ökonomikusan bánik a szóba jöhető eszközökkel. Leginkább a világítással és a sötéttel játszik. Amíg a három szereplő - egy csecsen feketeözvegy, egy nézőtúsz és egy szolgálatban lévő, amúgy pedig hozzátartozóként érintett doktornő - az eset előzményeit mondják el, addig mi nézők is fényben vagyunk. Amikor elbeszélésükben a színházba érnek, a rettenetes előadás kezdetéhez, akkor hunynak ki a fények.
(Utóbb pedig variálódnak.) A három nőnek három külön zug jut a színpadi nézőtéren. Hozzánk legközelebb a csecsen nő tartózkodik, aki öngyilkos merénylőnek készült. Pálmai Anna kapucniban fiatal férfinak látszik, komoly arcú fekete angyalnak. Nyilván az ő feladatában lelni fel legnehezebben az azonosulás vágyát és lehetőségét. Talán ezért hat úgy, mintha a színésznő pusztán prózát mondana, nem pedig játszana. Konzisztensebbnek érződik Bodnár Erika alakítása, amelyben tetten érhető a sebesült lévén kiengedett asszony értelmes, majdhogynem derűs józansága és méltányos ember- és életszeretete. A legjelentősebb karakterizáló és drámai erőt Fullajtár Andrea mozgósítja, akinek orvos hősnőjében a személyes sors fölötti keserűségnél meghatározóbb az élet mint kötelesség parancsának való természetes és feltétlen engedelmesség. Mindhárom színésznőt igen komoly teljesítményre készteti-kényszeríti az előadás már csak technikailag is, hiszen feldarabolt, elosztott monológjuk rengeteg megszólalásból áll össze. Ezek pontos rendje és ritmusa alighanem zökkenőmentessé válik majd a további előadások során.
A dokumentumszínháznak egyébként bizonyára nem az a legfontosabb funkciója, hogy ismeretet terjesszen. (Bár nyilván az is.) Hanem hogy a színházi forma felhasználásával, segítségével elhelyezzen bennünket a szituációban. Hogy elképzelhetővé, megérthetővé és átélhetővé tegye számunkra a történteket. Ebben az értelemben a Kamra kellően nyomasztó, epikus másfél órája a célnak kétségkívül megfelel. Rádöbbent például arra, hogy a konkrét esetben az áldozatok magas számát nemcsak az azóta is ismeretlen összetételű kábítógáz bevetése okozta - máig sem vontak felelősségre senkit ez ügyben -, hanem a mentés körüli káosz, tehetetlenség és inkompetencia is.
A bemutató estéjén maradtak üres székek a nézőtéren. A legóvatosabb nézők talán önvédelemből vagy elővigyázatosságból nem jöttek el a túszszínházi drámára. Hazaérve az embernek rossz éjszakája lesz. Arról álmodik, hogy fogva tartják a nézőtéren. Azután reggel alaposan elgondolkodik, kell-e neki annyit színházba járni.