A Róza az Róza az Róza - A HÉT ASSZONYA

A hét asszonya színpadán - (SzépRóza-monológok) - a széttartó-egyláncú jelenetek közötti két-három perces (árnyjátékfoszlányként érzékelhető) gyorsöltözések alatt mint hangkulissza árad a színésznő szubjektív múltidézése, vallomása, izgalma, tépelődése, kíváncsisága, magafigyelme, magafegyelme. Kell-e a közönségnek, amit előad? Értik-e, "veszik"-e? Megy-e megfelelően a sokszori szerepcsere? Méltó-e a produkció a nemzeti színházi, kaposvári évekhez, a gazdag pályához, a színész-édesapa emlékéhez? Kéznél vannak-e a sietősen használt arcfestékek, engedelmeskedik-e a kapkodva felvett jelmez és paróka, felröppenhet-e az epizódot még látatlanban indító "oké"? Félig megírt, félig rögtönzött, bizonyára rögzített szöveg, de spontán hatású. Átkötésként, időtakarásként nélkülözhetetlen, ám mert egyszerre a legelső és a legutolsó, a legsajátabb és a legidegenebb, a legmegjátszottabb és a legkevésbé játszott szerepe a sornak - egyenlő távolságban-közelségben Parti Nagytól és Csákányitól -, az akusztikus interlúdiumokban árnyéklénnyé-hanggá rejtekező személyiség szüli ez estén önmagát és hat figuráját.

Azt a hatot, amely takaros egymásutánban kilép Khell Zsolt kicsiny presszókocsma-díszletének alkalmian egyszerű határoltságába. A színváltó, pislákoló fényfüzér szegélyezte színpadi kisszínpadra. (Mintha olvastam volna valahol: az ilyesfajta fényláncokat Csákányi Eszter nem csupán karácsonykor kedveli, az év folyamán bármikor szívesen csodálkozik rá otthonában az apró izzók fényére.) Az első Róza - Csók Adorján kézimunka-előnyomó mester kutyába sem vett mintarajzoló felesége - még kissé feszengve (nem azzal a jó feszengéssel), betanultan gyónja meg sivár sorsát és erőtlen lázadását. Anger Zsolt rendező részéről túl statikus a beállítás, az elváltoztatott, nyüszítő cérnahang azonban így is célba juttatja az író remekül (ki)forgatott mondatait, és Bányai Tamás fénymester már ekkor jelét adja: ura a szétterülő félhomálynak.

Még a második, másik Róza-megjelenés - a csöndes pszichébánatú fényképésznőé - is mintha a kiéheztetés dramaturgiáját alkalmazná. Még mindig fagyott kissé a mikrotörténet, az alaktól részben külön életet él a textus nyelvi-nyelvtani ötlettömegének ornamentikája. A Csákányi-színház a következő képektől, Rózáktól teljesedik ki: a fürdőben dolgozó - és egy csapat emberkarakterű, "európai telepes" struccal találkozó - jegyszedőnő képtelen-gyönyörű-szorongató sztorijától és a "szü-ür-ret" szót ízlelgető amerikás magyar asszony, az idős bordal-költőnő visszamerengésétől (az érzékien izgató szőlőtaposás és a felrobbant taposóbomba emléke keveredik egymással). A csúcs az embergyűlölő villamosvezetőnő ("a hét asszonya") pazar káromkodás-áriája (az akcentusos beszéd után most a részeg artikuláció mértéktartó alkalmazásával), a levezetés a zongorista énekesnő dala. Szingli életbeszámoló mind a hat (a "Dianna" sósborszesztől bóduló, rajzrabszolga feleségé is): Parti Nagy a nyelvi egyedülvalóságba, a beszéd magánnyilvánosságába falazza az alakváltogató árvult hősnőt, Csákányi változatokban beszéli ki a kibeszélhetetlent. Nagy csöndek lépcsőin indul neki az egyre hangosabb karaktereknek, végig a szövegben létezik, mégis fölötte (szavak, hangsúlyok kötéltáncosaként) és alatta (önmagát a habokból kirángató fuldoklóként) játszik.

Izsák Lili a teljes ruhatárat telibe trafálta (talán Szép Rózáé kivételével), a háttérvetítések tapintatos óriásplakát- és fotóalbum-feladatuknak eleget tesznek, Anger Zsolt rendezői erélye helyett inkább konzultánsi jelenlétét nyugtázhatjuk. A Kék Produkciós Iroda és az Orlai Produkciós Iroda vállalkozása - melyet a színházi világnapon, a Nemzeti Színház Kaszás Attila Termében élvezhetett először a közönség - szerencsés találkozásként igazolja író és színművész szövetkezését, bár kb. nyolcvankilenc százalék virtuóz ihlet mellett kb. tizenegy százalék rutinos technika működteti (az arány oké). Parti Nagy Lajos a Rókatárgy alkonyatkor című versének mottójául "A róka az róka, az róka, az róka" ravaszdi azonosítását írta, utalva egy híres író (nőírónő), Gertrude Stein nevezetes - önmagából ki nem türemkedő - sorára: "A rózsa az rózsa az rózsa az rózsa". A hét asszonya-Csákányi-SzépRóza: ő Róza; és Róza - az Róza, az Róza, az Róza.