A színlap jót ígér, és az előadás ennek majdnem meg is felel. A tizes-harmincas évek kávéházi-orfeumi világát idézi meg, az Európa-szerte hódító közös zenei nyelvet. A színpadon élő, héttagú zenekar, a félköríves mellvéd előtti emelvényeken. Középen pedig ott a porond, ahol a lényeg zajlik: az előadás, a dalok, táncok, jelenetek. Nem sok magyar szó hangzik el, de ez cseppet sem zavarja a műélvezetet, sőt. A különféle nyelveken elhangzó dalokat korabeli stílusban, néha enyhén karikírozva adják elő. A svéd (vagy ...?) dalnál igen nagy volt az áthallás a Picasso kalandjaiban hallható énekhez... Sokat vártam - mert eddig csak nagyon jónak láttam - Nagy Ervintől, alkata, tehetsége alapján nem nehéz az itt szükséges bőrbe bújnia. Délcegen táncol, határozottan énekel, ha partner van a kezében, nagyon koncentrál - mintha nem lenne kész az előadás, látszott a koncentrálás, és hiányzott az igazi önfeledtség. És az a halványkék csíkos nadrág az enyhén O-lábán, frenetikusan stílusos. Az önfeledtség hiányára vezetem vissza a mosolytalanságot is, egy jassz, nővel a karján nem lehet ennyire komor. De nem aggódom, néhány előadás, és ez egyenesbe fog kerülni, az "igazi" premier május elején lesz, addig még egyszer kerül színpadra a héten. Ha már Nagy Ervinnel kezdtem, nagy udvariatlanul a fiúkkal folytatom. Kocsis Gergely fantasztikus volt a konferanszié szerepében, a hangja és a mozgása alapján a kabaréban is megállta volna a helyét. Tasnádi Bence magánszáma a világító golyókkal nagyon jó, az est egyik fénypontja, őt most láttam először, de megjegyeztem a nevét, ügyes. A nők közül kiemelkedett Rezes Judit, a mozgása, tánca, mimikája (és a nyelve, azt nem lehet leírni...). Jordán Adél portugálul előadott fadoja feledhetetlenül fájdalmas, Ónodi Eszter pedig, nos, ő egyszerűen otthon van a színpadon, a kabaréban is. A zene Márkos Albert műve, és a zenekart is ő vezeti a színpadon, nyalka tengerésztiszti egyenruhában feszítenek és játszanak, kell a hangulathoz az élő zene varázsa. A sminkek kicsit erősek voltak, de felhívták a figyelmet az arcokra, szemekre. A nők frizurái a húszas-harmincas évek démoni nőinek hajviselete, a leszorított tincsek, hullámok és hozzá a ruhák nagyon korhű hangulatot teremtettek. Varázslatos este volt, felszabadult szórakozás, finom humor, jó zene, gyönyörű színésznők, remek színészek - mi kell még? Néhány szó még arról, miért nem éreztem késznek az előadást. A túlzott koncentrációról már beszéltem, ez a lányokon kevésbé látszott. A mozgásokon néha látszott a helykeresés, és a háttérvetítés nem mindig volt a helyzet magaslatán. A hableányos számban az uszonyok önálló életet éltek. A kezdőképben a hat bőröndre felvetítenek hat városnevet, majd elindul az utazás, de ez valahol elsikkad, és csak a fele kerül elő az előadás során - legalábbis kivetítve.