A beteg a saját felelősségére távozott
A Katona József Színházban pénteken mutatják be az Anamnesis című darabot, amit a nézők és a benne játszó színészek írtak a magyar egészségügy helyzetéről. A közösségi színdarabot a színház kifejezetten rosszkedvű nézőknek ajánlja, de a fotóspróba alapján az Anamnesistől nem lesz jobb kedvük.
Valószínűleg nincs olyan ember ebben az országban, aki ne tudna horrorszámba menő sztorikat mesélni a magyar egészségügyről. Mindenki ismer olyan nagymamát, akit egyik osztályról a másikra költöztettek elláttatlanul addig, amíg meg nem halt. Vagy olyan gyereket, akinek felnőtteknek szánt antiobiotikumot adtak, vagy olyan gyógykezelést, ami nálunk fejlettebb országokban már emberkínzásnak számítana. Hogy a műhibákról, a steril gumikesztyűk hiányáról, vagy a 36 órája ébren operáló sebészekről már ne is beszéljünk.
A Katona József Színház tavaly arra kérte nézőit, hogy írják le ezeket a történeteket, írjuk meg közösen a magyar egészségügy kórtörténetét. Az Anamnesis című darabhoz azonban nemcsak az átlagpolgárok, hanem a színészek is hozzátették a magukét.
Szirtes Ági például az Országos Mentőszolgálat eset- és rohamkocsiján, Hay Anna az I. számú Belgyógyászati Klinika ügyeletén, Fábián Gábor az Oltalom Alapítvány hajléktalan kórházában, Mészáros Béla a Honvéd Kórház Baleseti Ügyeletén, Pálos Hanna a Magyar Hospice Alapítvány önkéntesei mellett töltött néhány napot az előadás jeleneteibe, karaktereibe beépíthető személyes benyomásokat és tapasztalatokat gyűjtve. Sőt, a társulatból szinte mindenki részt vett boncoláson a 2. számú Patológiai Intézetben. A tapasztalatokat a rendező Bodó Viktor és a dramaturg Róbert Júlia gyúrta össze egy előadássá, amelyből a sajtó szerdán kapott egy kis ízelítőt.
Az Anamnesis nyitójelenet egy tömegkatasztrófáról szóló rövidfilm rohangáló mentősökkel, vérző fejű áldozatokkal, segélykiáltásokkal. A felütést azonban még ennél is kaotikusabb, abszurdabb jelenetek követik sikertelen újraélesztéssel, dühöngő rokonokkal, robotikusan közlekedő, kialvatlan személyzettel, mindenható portással, a logikát az adminisztratív rendszerben hiába kereső hozzátartozókkal, az Ördög szerepét játszó, külföldi kórházaknak dolgozó ügynökökkel és tengerparti, konferenciának álcázott nyaralást kínáló orvoslátogatókkal.
A kisípolt …nos kórházban játszódó darab első pár jelenete alapján a nagy magyar valóság szürreálisabb, mint azt elsőre gondolnánk. Ehhez persze hozzájárul a darab posztszocialista díszlete, a túlzásba vitt teatralitás, az erőltetett manírok, és a feszültséget Kispál és Dr. Bubó dalbetétekkel oldó rendezés. Mindenesetre az Anamnesis első felének megnézése után valószínűsíthető, hogy a magyar ellátó rendszerrel szemben egyébként is bizalmatlan nézőben megerősödik az egyszeri ember óhaja, miszerint „mindegy mi lesz, csak kórházba ne kerüljek”.
Persze egy ilyen közösségi darabnak nem feladata megoldani azt, amit jobb- és baloldali kormányoknak nem sikerült az elmúlt 22 évben, de remélem, hogy Bodó Viktor kísérletet tesz majd rá a darab végén, ha máshogy nem, hát a …nos kórház felrobbantásával.