Koltai Tamás: Szerelmi játékok
Arthur Schnitzler: Távoli vidék - kritika
Az a Távoli vidék, amelyre Arthur Schnitzler darabjának címe utal, az egyik szereplő megjegyzése szerint a lélek. Messze fekvő, magányos és elérhetetlen. A távolság és az utazás a darab alaposan használatba vett metaforája. Egy Angliában tanuló gyerek hiánya, egy Amerikába utazó férj és egy déli tengerekre készülő tengerész zászlós. Egy húsz éve egymástól távol élő házaspár. Egy misztikus hegycsúcs, amelynek megmászásakor hét évvel korábban tragikus szerencsétlenség történt, mégis - vagy épp ezért - a szereplők egy része újra nekivág. Távolba menekülni és lebírni a távolságot Schnitzler szótárában ugyanazt jelenti: kitölteni a lélek ürességét. Az erre szolgáló technika a szerelem. A darab szereplőit keresztül-kasul behálózzák a szerelmi kapcsolatok. A középkorú gyáriparos Hofreiter házaspár mindkét tagja épp hogy kilábalt egy-egy korábbi viszonyból (az egyik öngyilkossággal végződött), a cselekmény során máris új kapcsolatot létesítenek (néhány hét múlva, a darab befejezésére ebből is halállal végződik az egyik). A háttér át van szőve tudott, sejtett vagy pletykált viszonyokkal, amelyek a nagypolgári társaság szeme láttára zajlanak, alig titkoltan vagy a nyilvánosság számára kiszínezetten. A szereplőket, ahogy valamelyikük megfogalmazza, démon űzi, és a démonnal együtt nem mindenki képes a hűtlenség elkövetőjét is a pokolba küldeni. Kérdés, hogy melyik a magasabb rendű szeretet, a megbocsátó vagy a pokolra küldő.
A hetven éve halott Schnitzlerben (már nem kell utána jogdíjat fizetni) a disztingváltan művészies hajlamú, félintellektuális, félkommersz, szofisztikált polgári ízlés (a kompromittált "polgári" jelzőt remélhetően fokozatosan sikerül visszahelyezni jogaiba) fölfedezi az elfojtásokkal, stresszel, manifeszt ösztönökkel motivált, modern szexuálpszichológiai válságdráma íróját. Eklatáns példája az Álomnovella alapján készült Kubrick-film, a Tágra zárt szemek, mely a társadalmi és individuális lét fölszíne alatti, váratlan és ijesztő ürességgel, illetve az űrt kitöltő promiszkuitással, a nemi gátlás fölszabadításával próbál szembenézni. Valószínűnek tartom, hogy valami hasonló lebeghetett Máté Gábor szeme előtt is, amikor a fordító Lőrinczy Attilával együtt kihasított egy hazai fogyasztású színházi estére valót a Távoli vidék terjedelmes anyagából. Csakhogy amíg a film a főszereplő szemszögéből dolgozza föl az eseményeket, s műfajánál fogva eleve alkalmasabb a szubjektív tudatállapotok kivetítésére, addig a dráma - és sajátlag Schnitzlernek ez a drámája - magát a fölszínt ábrázolja, a társasági összejövetelekkel és társalgási közhelyekkel elleplezett társadalmi konvenciókat. Éppen ezek mögött kell megmutatni a lényeget: részint a kiüresedést, részint az ellene küzdő, kétségbeesett, torz vágyat. A birtoklás ösztönét és a birtoklás tárgyában (a birtokolt személyben) talált újabb ürességet. Pokoli nehéz föladat.
Máté mindent megpróbál, hogy győzze. Elsősorban a két központi figura, a Hofreiter házaspár viszonyát igyekszik gondosan kidolgozni, Lukáts Andor és Szirtes Ági segítségével. Friedrich Hofreiter szerepében Lukáts inkább művész-, mint gyárostípus. Fiatalos, sportos hedonista, szájszélén cinikus mosoly és bohémes szivarka fityeg. A meghosszabbított ifjúság állapotában leledzik, mondja is: "Az embernek később kéne fiatalnak lenni, amikor már tudná élvezni." (Mondanak ilyen bon mot-kat.) Eleganciája lezser - Lukáts szereti a könnyű, vasalatlan anyagból készült hosszú felöltőt, melynek szárnyai lebegnek, a laza pantallót, a fölhajtott nyakú, nem teljesen végiggombolt inget, és Füzér Anni készséggel tervezett neki egy krémszínű-fehér kollekciót, későbbre egy divatos túradresszt is -, modora világfias, könnyed. Szirtes Ági Geniájából sugárzik a nagypolgári attitűd: tartás, disztingváltság, enyhe mosoly - mögötte megvetés és közönségesség. Nyugtalanság, belső feszültség, őszített hajjal kiemelt, tartós fiatalosság, "ifjú remegések" (az erő). Kettejük viszonya a fáradás és a spannolás dialektikája. Taszítva vonzzák egymást. Külső viszonyaik nyílt titkával brutalizálják a másikat. Obszcén fogdosódásokat és gyors pofonokat váltanak, közszemlére teszik mímelt gerjedelmüket. Meggondolandó, hogy nem lenne-e komplexebb (és mélyebb), ha tisztán a formák és a szöveg mögött, rejtetten érzékeltetnék a kapcsolat ambivalenciáját.
A háttérben a viszonyok hálója nem más, mint frivol társalgás és a fölszíni közlekedés rutinja, noha Máté tovább szövi a hálót, és a szobalányt is bevonja a szexuális forgalomba (Weber Kata el tudja játszani némán, az arcán). Pelsőczy Réka Ernája az ártatlan kislányrajongást növeszti föl szerelemmé Hofreiter iránt anélkül, hogy (végső zokogása ellenére) fölsebződne a viszonytól. Nagy Ervin mint sportsman és tengerésztiszt lelkileg még ennyire sem jut Genia iránt, mielőtt Tuzenbachként párbajba indul. A többiek staffázs gyanánt szolgálnak a háttérben. Csákányi Eszternek nem okoz gondot pletykálva vagy aggódva a fal mellett osonni megfelelő társadalmi szinten. Lengyel Ferenc orvosa hűségével és csalódottságával a kivétel, Újlaky Dénes szállodaigazgatója nőcsábászságával (ezt onnan tudjuk, hogy csábított nők vonulnak át a színen) a szabály. Bodnár Erika finoman, érzékenyen, modorosság nélkül ad egy melankolikus drámai színésznőt és anyát, aki nem tehet róla, hogy minden szituációérzék nélkül került a cselekménybe, maga sem tudja, hogyan. A maradék szereposztás úgy játszik, ahogy bármilyen általános társalgási vígjátékban (Shaw-ban, Wilde-ban, Molnárban) játszana: Elek Ferenc egy jelmezzel-pótszöveggel föltuningolt India-járót, Söptei Andrea unatkozó feleséget, aki megcsalja Tóth Zoltánt mint férjet, Dévay Balázs zsúrfiút, Kocsis Gergely vicces fiút, Szacsvay László affektált írót, Kun Vilmos egy szállodavendéget, akinek panasza van a kiszolgálásra.
Az előadás fokozatosan eltolódik egy olyan, konszolidált vígjáték irányába, amelyben az "angol nörsz példamondatokat olvas föl", a "mese a vízisiklóról" és a "hová mennek a bácsik?, párbajozni, gyerekek" típusú toldalékok dominálnak. Kellemes a szemnek, mert Menczel Róbert gusztusos teraszt és szállodahallt tervezett, meg a fülnek, mert Kiss Erzsi szellemes álnémet dallamokat énekel föl szignálként. De nem ez volt beígérve. Beígérve az volt, hogy a jámbor doktor szemével "nyomasztónak és rettenetesnek" fogjuk látni "a hazug közöny, az őrjöngő szenvedély és az üres vágy elegyét". De csak könnyű szerelmi játékoknak látjuk, ahogy a többiek sugallják. "Elszállnak... semmivé lesznek mind." Persze egyaránt lehet szeretni a nyugtalanító és a konszolidált színházi estéket. Csak jelezni akartam a különbséget.
Élet és irodalom, XLVI. évfolyam 17. szám, 2002. április 26.