Koccanás

Írta: Spiró György

A Koccanás, ez a keserű komédia igazi "Zeitstück" - benne minden történés kiindulópontja pontosan ismerős valamennyiünk számára mindennapi életünkből, csak éppen - a komédia természetének megfelelően - minden elszabadul, felnövekszik, már-már hagymázassá válik benne, de legőrültebb pillanataiban is tökéletesen nyilvánvaló napi tapasztalataink számára. Mint címe már sejteti, a kiindulópont az, hogy (a főváros egy forgalmas helyén) egy autó belemegy egy másikba. Ez az elemi esemény láncreakciót indít el, autók kilométer-hosszú sora koccan egymáshoz, s majdnem egy egész napra megbénul a forgalom. Spiró ezzel a helyzettel a dramaturgia egy alapképletét alkalmazza nagyon életszerű módon: sok különféle embert összehozni egy - elhagyhatatlan - helyen, s így mintegy természettudományos módszerrel megteremteni egy olyan kísérleti szituációt, amelyben tisztán figyelhetők meg a törvényszerű reakciók, folyamatok.

Az autósok kiszállnak kocsijukból és kapcsolatokba lépnek egymással, az ott lakók természetes módon ugyancsak belépnek a történésbe, sőt egyre újabb szereplők és embercsoportok keverednek véletlenül arra, s kerülnek így bele a szituációba, és ez a folyamat a darab előre haladtával egyre abszurdabbá válik. A figurák mindinkább megvalósítják önmagukat, megmutatják jellemüknek és életszerepüknek működését, s ezt a kifejlést maximálisan felfokozza a szereplők számának egyre lidércesebbé és ugyanakkor nevetségesebbé váló felszaporodása. A mennyiségnek ez a folyamatos növekedése, ami persze egyszersmind a jellegzetes embertípusoknak, életstratégiáknak, érvényesülési módoknak és viselkedésformáknak a szaporodását jelenti, a mai magyar élet valóságos enciklopédiáját tárja elénk.

A komédiában mindent az ismerősség és a kétségbeejtő nevetségesség kettős élményével fogadunk. A kép, amely a komédiából kibontakozik, egyszerre végtelenül mulatságos és visszataszító. Spiró György ezzel a műfaj leglényegesebb hagyományát aktualizálja életünk tényeinek színpadra transzformálásával.

Szereplők

Férfi Gáspár Sándor m.v.  
Ónodi Eszter  
Srác Mészáros Béla  
Vállalkozó Horváth László Attila m.v./Bezerédi Zoltán  
Rövidgatyás Fekete Ernő  
Hajléktalan Kocsis Gergely  
Öregember Kun Vilmos  
Öregasszony Máthé Erzsi  
Törzs Elek Ferenc  
Rendőr Kovács Lehel  
Koccanó Máté Gábor  
Belemenő Szacsvay László  
Védőnő, Hajlott hátú asszony Tóth Anita  
Naccsága Bodnár Erika  
Feleség Molnár Erika m.v.  
Kamionos Bán János  
Kismama1 Pelsőczy Réka  
Kismama2 Pálmai Anna  
Idegenvezető Vajdai Vilmos  
Segédmunkás, Maffiózó, Turista, Bőrfejű, Tüntető Keresztes Tamás  
Segédmunkás, Maffiózó, Turista, Bőrfejű, Tüntető Dankó István  
Segédmunkás, Ételszállító, Turista, Tüntető, Térítő Takátsy Péter  
Segédmunkás, Ételszállító, Maffiózó, Turista, Bőrfejű, Tüntető Nagy Ervin  
Segédmunkás, Ételszállító, Turista, Tüntető, Térítő Rajkai Zoltán  


Alkotók

Díszlet Khell Csörsz
Jelmez Szakács Györgyi m.v.
Dramaturg Fodor Géza
Asszisztens Tiwald György
Rendező Zsámbéki Gábor