Ami az első pillanattól kezdve rabul ejti a nézőt, az a végtelen pontosság.

Minden részlet, minden gesztus, minden hang a helyén van a hat színész és két színésznő játékában, akik egy katonai gépezet pontosságával és erejével dolgoznak. A rendezés aláhúzza a történet egymástól különálló összes mozzanatát, nagyító alá veszi, de a teljes cselekmény is szépen kibontakozik az eljátszott jelenetetek és az énekelt intermezzók sorozatából – ezek nem ellenpontozzák, hanem (ironikusan) kiegészítik a cselekmény csomópontjait. Az eredmény az elemzés és a szintézis egyensúlya. Egyetlen térben játszódik a történet, a teret fémlemezek szegélyeik, amelyek csak a végén nyílnak ki és teszik naggyá, perspektivikussá a teret. A színészek óraműpontossággal játszanak, énekelnek, tökéletesen kezelik a nem mindig szép, de mindig kifejező és plasztikus testüket, és nagy érzékenységgel mesélik el a történetet. Az előadás legemlékezetesebb pillanatában Woyzeck felmászik egy lógó lámpára, és onnan figyeli a táncoló Marie-t és a szeretőjét. Az öttagú zenekar által kísért előadást először játszották Olaszországban, és még ma este 20.45-kor is láthatja a közönség.

2014. február 28.