Főtitkárok
Írta: Spiró György
A „Főtitkárok” elé
Három és fél évesen a szüleim társaságában esténként a zölden pislogó, varázsszemes Orion világvevő rádió mellett a Rajk-per közvetítését hallgattam; akkor tanultam meg azt a mély hangrendű, borzongató szót, hogy „áruló”. Tízéves koromban osztálytársaimmal együtt névre szóló meghívót kaptam Rajk és társai újratemetésére, mert az egyik osztálytársunk apját is akkor temették újra; az iskolaigazgató megtiltotta, hogy elmenjünk. 57 januárjában a nagyszünetben a másodikon azt kiabáltuk, hogy „ruszkik haza”; a diri felrohant és könyörgött, hogy ne csináljuk, meghallják a közeli Nyugatiban az oroszok, és halomra lőnek. Fél év múlva mindnyájan úttörők lettünk, és a választható angol helyett megint kötelező lett az orosz. 58 júniusának közepén mélyen megrázott, amikor a rádió két napos késéssel bejelentette Nagy Imre és társai kivégzését; határozottan azt éreztem, amit a magyar társadalom túlnyomó többsége, hogy ezt már nem kellett volna.
Váratlanul jöttem rá 2019 végén, hogy Kádár János, akinek a XX. század második felének magyar történelmében végig fontos, időnként pedig meghatározó szerep jutott, feltétlenül színpadra való. Úgy döntöttem, hogy a szereplőket elsősorban a saját eredeti szövegeikkel fogom jellemezni. A történészek és a levéltárosok sok évtizedes feltáró és elemző munkája nélkül nem boldogultam volna; az anyag válogatása, csoportosítása és értelmezése azonban az én felelősségem. Izgatottan várom, milyen hatást keltenek az alakok a színpadon.
Spiró György
„Köszönjük az értékes tárgyakat, amelyeket a produkció díszletéhez kaptunk Önöktől. Bár a mérete vagy az anyaga miatt nem mindegyiket tudtunk felhasználni, ezek a kellékek is a Katona kelléktárába kerülnek, hiszen – ahogy az egyik kedves adományozónk is javasolta – későbbi produkcióinkhoz hasznosak lehetnek.”
Zsámbéki Gábor
Az előadás tematikájához kapcsolódik partnerünk, a hosszúlépés. járunk? Káderdűlő című programja. A városnéző sétán a Rózsadomb utcáit, az előadásban is megjelenő történelmi szereplőkhöz kötődő helyszíneket járják végig. Ezt a környéket az ötvenes években csak „káderdűlőként” emlegették, hiszen az 1956 utáni állami- és pártvezetés itt rendezkedett be az elkobzott villákban.
Szereplők
Kádár János | Vizi Dávid |
Rákosi Mátyás | Elek Ferenc |
Rajk László | Fekete Ernő |
Péter Gábor | Vajdai Vilmos |
Gerő Ernő | Rajkai Zoltán |
Farkas Mihály | Mészáros Béla |
Farkas Vladimir | Gloviczki Bernát |
Szántó György | Jakab Balázs |
Szőnyi Tibor | Geltz Péter m.v. |
Alkotók
Díszlet | Khell Csörsz |
Jelmez | Szakács Györgyi |
Dramaturg | Török Tamara |
Zenei dramaturg | Vajdai Vilmos |
Videó | Koltay Dorottya Szonja |
Videótechnika | Nagy Réka |
Súgó | Schaefer Andrea |
Asszisztens | Tóth Judit |
Rendező | Zsámbéki Gábor |
Következő előadások
október 15., 19:00
október 23., 19:00
Elfogyott
november 4., 19:00
november 22., 19:00
2022. március 4.
Az előadás hossza
1 óra 50 perc, szünet nélkül
Kritikák
Art7 - Lénárt GáborNépszava - Balogh Gyula
Index.hu - Kozár Aexandra
Kutszelistilus.hu - Szekeres Szabolcs
Sajtó
Izaszinhazbanjart.huInterjú Elek Ferenccel - Manna FM
Interjú Spiró Györggyel és Zsámbéki Gáborral - Magyar Narancs (az interjú a lap 34. évfolyamának 10. számában olvasható)
Videó