Január 8-án, másfél év szünet után újra látható lesz az Othello!
Székely Kriszta rendezése 2022 júniusában került le repertoárunkról, azonban most egy torinói meghívásnak eleget téve felújítjuk, és egy előadás erejéig ismét színpadra áll a Katonában!
Emilia szerepében Borbély Alexandra gyermekei születése óta először látható a Katona színpadán!
Január 21-én ismét Különkiadás a nagyszínpadon! Január 24-én újra látható a Katonában a Kaláka és Máté Gábor Akarsz-e játszani? című Kosztolányi estje!
Januárban megkezdődik a Sorstalanság című tantermi előadás próbafolyamata is. Bagossy Júlia rendezésében és a Katona művészeinek közreműködésével, tantermi előadásként viszi színre Kertész Imre Sorstalanság című önéletrajzi regényét a Sufniban. A produkció a Behívó színházpedagógiai programjának részeként valósul meg.
Decemberi bemutatóinkhoz kapcsolódó programokkal is várjuk Nézőinket januárban. 20-án, az Extázis előadását követően közönségtalálkozóra várjuk az érdeklődőket a Sufniba!
Január 10-én, a Pekingi ősz előadását követően meghívott vendégünk előadására várjuk Támogatóinkat, Mecénásainkat!
Január 16-án 50. alkalommal áll a Kamra színpadára az Isten, haza, család szereplőgárdája! Az előadást követően ünnepi koccintásra várjuk Mecénásainkat!
Januárban változatos programokkal készül a Behívó - a Katona színházpedagógiai programja. A Cseresznyéskert és az EMBTRAG című előadásaink előtt alapozó foglalkozásra várják az érdeklődőket a kantin:ba vagy a Haris köz 5. szám alatti próbaterembe.
Január 13-án Hírvadászat - Játsszuk le! címmel új improvizációs workshop indul felnőtteknek. Január 21-én a katona:téka könyvklub következő alkalmára kerül sor. A Katonatéka háziasszonya Kiss Eszter színésznő, moderátora Tóth Dorottya Berta, a Behívó gyakornoka.
|