v f
Hírek, Aktualitások

Hát ez az! Vehetjük-e azt komolyan, ami van? mert ami van, azt egyáltalán lehet-e komolyan venni, mert hát olyanok vannak, hogy csak no! Ionesco angol órája, amelyik annyit üt, amennyit akar, mára már a valóságok valósága.
Martin McDonagh a kortársunk, s talán Shakespeare az, akinek több darabját játsszák hazai színpadainkon. A Kripli, tíz évig volt levehetetlen a Radnótiban s most ott a Párnaember fut. A Leenane szépe – ez volt az első darabja, amelyet 1996-ban írt, s 1997-ben bemutattak Londonban, amely az Örkényben Piszkavas címmel (Parti Nagy Lajos fordította) Bíró Krisztával és Béres Ilonával volt felejthetetlen, a Centrálban ugyanezt az eredeti - Leenane szépe - címmel Upor László fordításában Pokorni Lia és Pogány Judit főszereplésével játsszák 2015 januárjától. A Vaknyugat Varró Dániel fordításában 2012-től fut az Átriumban (lassan a hatvanadik lesz belőle) Gothár Péter rendezésében, a Kultúrbrigád előadásában siker.

Ugyancsak Gothár rendezte a szerző Hóhérok című darabját (fordította Morcsányi Géza) Katonában. Ez a mű Gothár sötét és fenyegető színei közül is előhívták a világosabbakat. No nem a derűseket, hanem a groteszkebbet. Egy újabb szín a Katona palettáján ez az előadás, amely a legmélyebbekben kotorász és ezt mégis valamiféleképpen túlrajzoltan, krimi-komédiának álcázott formában teszi. Krimi izgalma nélkül ma már nem létezhet előadás. Ölnek és ölelnek furtonfurt, hiszen ez kell a népnek.

„Azért kezdtem csak el drámákat írni, mert minden mással kudarcot vallottam, ez volt az egyetlen irodalmi forma, amely megmaradt számomra. Tudtam, hogy nem írhatok regényeket, mert nincs hozzá elég jó stílusom. Emellett a filmkészítésről még mindig azt hiszem, nagyon kemény dolog. A színpadi művek a legegyszerűbb művészeti alkotások. Csak venni kell valami nyelvjárást, egy egyszerű kis történetet, néhány karaktert és már kész is van.” vélekedik a szerző. Ebben a darabban is kiválasztott egy pár karaktert és a nagybetűs élet kihívásai elé állította őket. Nevezetesen, eltörölték Angliában a halálbüntetést és a hóhér – civilben kocsmáros – akasztás lehetősége nélkül marad. Holott ez a tevékenység szervesen hozzátartozik egyéniségéhez, nem borzasztja. Olyan feladatnak tekinti, amely a társadalmi hierarchiában – s az Angliában ez különösen fontos – közvetlen környezetében egy lépcsőfokkal följebb emeli. A környezete – családja és állandó vendégei - a sokszínű kisszerűség látványelegye. Fekete Ernő II. Erwardként és nyugalmazott hóhér Harryként is kivételes. Itt – Tihanyi Ildi jelmezében – erős vállú, kicsit görnyedt hátú, italtól is rezes orrú potentát. Élvezi, hogy kakas, alfa hím ebben a „tyúkudvarban”, nincs fogalma a jóról és a rosszról csak saját fontossága érdekli. Így kezeli a környezetét, erkölcsi skrupulusok nélkül. Hóhérsegédje, az ugribugri Syd (Ötvös András) a megfelelni vágyás maga. Nem gondolkodik, szolgál. Ahogy annyian itt körülöttünk. Mosolya sátáni lenne, ha nem a jó szándék formálná. A hóhér felesége, Alice, akinek csak a gin ad vigaszt és értelmet életére. Rezes Juditnak ez a többedik illuminációs alakítása, de egészen kivételes mozgáskultúrája mindegyikbe egyénit sikerít. Itt akár az alvajáró, egyszerre tragikus és komikus, ezzel a valósággal csak így lehet kontaktálni. Érzékelhető kapcsolata környezetével még akkor sincs, amikor a másikhoz beszél. Csak amikor anyika, akkor lesznek különös fényei. A világ olyan, amihez nincs köze más, csak a gin és a gyermek. Shirley (Jordán Adél), apikája és anyikája lenyomata egyszerre. Örökre fogva tartja az a világ, amibe beleszületett. Kamaszként még áhítana mást is. Ezt ezerféle érzelmi gesztussal, szájrándítással, pislogással érzékelteti. Remek.

A kocsma állandó vendégei valamiféle panoptikuma azoknak az embereknek, akik életükkel nem tudnak mit kezdeni, amivel nem tudnak megbirkózni, s ezért ez itt menedék valamiféle elízium (az üdvözültek árnyainak helye) számukra. Kocsis Gergely (Fry), a rendőr, különálló, nem elegyül, a poharába kapaszkodik, az ad létezéséhez erőt, tekintete rebbenős, nem kapaszkodik semmibe. Bezerédi Zoltán a nagyothalló öreg, aki mint valami slepptartozék arra kanyarodik, amerre a többiek. Ide tartozik, ezekhez az emberekhez, de már elfelejtette, hogy mióta és azt is, hogy miért. Társas fele (Clegg, Vizi Gergely e.h.) csupa igyekezet, hogy tartozzon valahová, hogy el- és befogadják itt, azon a helyen, amely haláláig neki is menedéke és otthona lesz. A felelőtlen Bill (Mészáros Béla) univerzuma ez a közeg, s élvezettel létezik benne, Lelkes és röpdös és örül, hogy ilyen ez a világ. A Szentivánéji álom mesterembereinek valamiféle huszonegyedik századi reinkarnációi ők, téblábolásuk valamiféle életigyekezet, érzelmi és gondolati világuk a különbözőségeik ellenére összecseng, s a kisszerűség apoteózisát teremtik.

Az történet kulcsfigurája a csupa talány Mooney (Tasnádi Bence). Árvalányhaj a valóság kalapján. Értelmiségi, akinek nincs köze ehhez az alantas világhoz? Gyilkos, aki játszik, mert ebben a közegben, ebben a valóságban csak játszani lehet? A világ madzagon rángatható, ha van egy kis eszünk a rángatás kitalálásához, s nem köti meg tetteinket lelkiismeretünk, felelősségünk. Mooney nem cinikus, nem fölényes, ő csupán él azzal a lehetőséggel, hogy egy ilyen morális és intellektuális környezetben ilyesfélét játszani lehet. A múlt árnya Pierrepoint, (Máté Gábor kabinetalakítása) felmutatja, hogy mindennek – embernek, tevékenységnek - lehet méltósága, ha képesek az megadni neki. Mint egy látomás megjelenik, bevonul és kivonul és hiánya máris űr.
Morcsányi Géza fordítása Radnai Annamária dramaturgiai segédletével a szereplők világához alakította a szöveget. Gothár rendezése a cselekményvezetést meghagyja a groteszk pengeélén. A színészek élik ezt karakterük változatosságában. Tragikusan humorosak és humorosan tragikusak. A fordulatos történet fájdalmasan mulattató. Hogyan is lehetne komolyan venni azt, ami itt és most – mint valóság – van? sehogy.