v f
Hírek, Aktualitások

Haneke kultikus pszichothrillerének nyitózenéjével indul az Ascher Tamás rendezte Sirály. És valóban, morbidan veszélyes játéknak mutatkozik az élet Csehovnál is. – Össze vannak zárva a legkülönfélébb emberek, és már lehet sejteni, ki hogy fog végzetesen hatni a másikra, miként fogja kínozni, és ki pusztul mindebbe majd bele.

Persze itt valamennyi résztvevő szenved. Mindenki változtatna is életén, ám sehogy sem tud kibújni bőréből. Ráadásul mindenki a saját szólamát fújja csak. Amiből olyan kakofonikus összhangzat születik, mely groteszksége mellett fájdalmasan ismerős is.
A Sirály elsősorban a művészetről és létrehozóiról szól, mégis valahogy minduntalan magunkra ismerünk. Az ember van a középpontban, és ehhez adott a Katonában egy igen erős színészgárda. Fullajtár Andrea egoista Arkagyináját képesek vagyunk utálni és kirobbanó formája ellenére is öregnek látni. Nagy Ervin Trigorinjával elképesztően izgalmasan lavíroz az szemfényvesztő üres pojáca és a valódi tehetség között. Mészáros Blanka Nyinájának metamorfózisa tökéletesen eltalált. Dankó István Medvegyenkójának jelentéktelensége nevetségességében is szívszorító. Jordán Adél emósan nyers és életunt Másaként egyszerre adja elrajzolt karikatúráját és lélektani hitelességű rajzolatát a reménytelen szerelmesnek. Szirtes Áginak (Polina) legfőképp a nézése marad meg, ahogy megélt fájdalmaival a többieket figyeli; Fekete Ernő flegma Dornjának mozzanata, ahogy a pulóverét sajátosan húzza le. És nem utolsó sorban Szacsvay László bölcs néma élettűrése megbízható Jakovként.

Legmegkapóbb alakítás és választás mégis a piknikus alkatú Ötvös András az önemésztő, önsorsrontó művész szerepére – heves szenvedései a szemünk előtt emésztik fel Trepljovját. Sokat elárul, ahogy anyjára szomjazva egy pillanat alatt gyermekké vedlik ez öntörvényű sértett lázadó.
Mindnyájan megszenvedik művészetüket és az életüket, igaz, másként-másként. Van, aki nyűgként éli meg az alkotást s könnyen a sikert, van, aki belehal. Van, aki könnyen veszi az életet, van, aki belerokkan. Az előadás mentalitásokat, típusokat mutat. És felsejlik, nem a szenvedés, a sikeresség és a forma az érvényesség és tehetség fokmérője.
Ascher Csehovhoz hasonlóan nem ítélkezik, megbékél és elfogad. Tudomásul veszi: az ember már csak ilyen – sokféle. Sokféleképp próbál alkotni, élni, szeretni, túlélni.